Dunán innen Dunán túl 

A hóvirágtúra

Idén második alkalommal vettem részt a Pentele Természetjáró Egyesület által szervezett Dunán innen Dunán túl túrán. Sokan meglepődtek most is és korábbi túratervezésem során is...."Dunaújvárosban túrázni?" Igenis mindenhol lehet, mindenben meg kell és lehet találni a szépet. Dunaújváros környéke, a Dunapart és a környező települések is rejtenek bőven szépségeket magukban.

Viszonylag korán csörgött a telefonom, nehezen kecmeregtem ki az ágyból. Ilyekor mindig elgondolkozom, hogy miért is kell nekem hidegben, korán reggel hátizsákkal a hátamon elindulnom, hogy kilométereket gyalogoljak, mikor mindenki más az ágyában fordul a másik oldalára. Így volt ez ma reggel is. Autóval közlekedtünk Dunaújvárosba, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában volt a nevezési hely. A rajthely pedig Kulcs, Vízi Fogadónál. A rajthelyre autóbuszokkal vittek minket a nevezés után, úgy terveztük, hogy a 8 órakor induló autóbuszra érünk oda. Az 50 km-es távon indultam, mikor a nevezési lap kitöltése után a megfelelő asztalhoz mentem, meglepődve nyugtázták az asztalnál ülő szervezők, hogy az 50 km-es távon indulok. Mint utólag gondolkoztam a meglepődés annak lehetett betudható, hogy ezen a távon indulók jórészt már a 7 órakor induló autóbusszal kimentek a rajthelyre. 

Az autóbusszal pontosan indultunk, az utazás kellemes volt, a szervező egy tavaszköszöntő verset is mondott nekünk. Külön kértük a verset, amikor elmesélte, hogy a túrán ott lévő fotós Ady Endre híres költőnk közeli rokona. A rajthelyre kb. 15 perc múlva már meg is érkeztünk, s elindultunk a megjelölt piros túraútvonalon. Az útvonal jól ki volt jelölve, viszont keskeny túraút vezetett az első szakaszon, így az előzés sokszor nehézségbe ütközött. Mivel az 50 km-en mentem sok időt nem lehetett vesztenem, mert nem volt egészen 6 órám, hogy a 30 km-es táv céljába visszaérjek, hisz nagy betűkkel figyelmeztetett az írás az itineren, hogy 14 óra után már onnan nem indulhatnak tovább 50 km-es távra nevezett túrázók. Szóval szedni kellett a lábakat.

Az első ellenőrzési pont nem egészen 1 km-re volt, egy völgyben, pontőr nélkül, saját pecsételés. A sietés olykor nehéz feladat volt, főleg amikor a hóvirágok feltüntek az erdőben, meg kellett állni és fotózni, imádom a virágokat, az ébredő természetet. Mivel a túrát most egy héttel korábban szervezték, így nem voltak még teljes pompájukban a hóvirágok, de így is örültem minden virágnak. Rövidesen Kulcs településre beérkeztünk, ott utunk a településen, főleg betonúton vezetett, a második ellenőrző pont is itt volt. Továbbhaladva a túraút lassan rákanyarodott a Dunára, nos innen a fényképszünetek újra okoztak időveszteséget. 

A Duna parton haladva néztem a partra kidobott, a vízen ringatozó csónakokat, olyan megnyugtató látvány volt. Egészen Rácalmásig a parton mentünk. Útközben a barna színkavalkádban - mivel még azért a tavasz zöldellésére még várni kell - viszonylag új telepítésű nyárfaerdők fehér színe vitt színt a tájba. Sokáig kerestem az útvonalon a két éve látott csillagvirágokat is Kulcs környékén, de sajnos se híre se hamva nem volt a tavasz másik hírnökének.

A rácalmási szigetre vezető hídon átkelve a túraútvonal a szigeten körbe vitt. Jókora sártócsákat kellett olykor kerülgetni, de azért jól kikerülhetők voltak. Vártam, hogy a rácalmási szigeten jellemző hóvirágmező hátha előtűnik,de sajnos töredéke volt itt is a hóvirág a két éve látottaknak, nem voltak mezők. A harmadik ellenőrző pont a sziget déli csücskénél volt, gyors pecsételés és siettem is tovább a sziget északi csücske felé a negyedik ellenőrző ponthoz.  A Madárles felé haladva citromlepkék szálldostak, messziről lehetett látni a sárga színüket, sajnos lefényképezni nem tudtam.

A negyedik ellenőrző pontnál újabb madárlesre leltünk, ami mellett, egy csodás tó, tetején még jég volt látható. Szép látvány volt, a felhőkkel együtt. Pontőr nélküli ellenőrző pont itt is, majd, haladtunk is egy- két kattingatás után tovább a sziget bejárata felé. A hídon újra átkelve balra folytattuk az utunkat, s ott is volt gyorsan a következő ellenőrző pont. Itt is gyors pecsételés, müzliszelet és már indultunk is tovább, az 5 km/h átlagsebességet tartottuk. A Duna parttól kissé eltávolódtunk, a településre bementünk, annak aszfaltos útján haladt az útvonal. Az egyik háznál egy bagoly családra lettem figyelmes, nagyon megtetszett.

Az üdülősoroknál hosszan haladtunk, majd lassan láthatóvá vált a nevezési hely víztornya, akkor már tudtam 14 óra előtt beérkezek, így csak 50 km lesz ebből. A lábam nem rendelkedett, jó passzban voltam, jól bírtam az iramot. Dunaújvárosba beérve egy parkba jutottunk, egy kishídon kellett átkelni, csodás hely volt, majd a Duna felé közeledtünk ismét. Egy apró kavicsos útszakaszon vitt a túraút, mivel az a lábat eléggé megterheli, így a füves részen ballagtam inkább. A hajóállomáson találtuk a hatodik ellenőrző pontot, a pontőrök meglepődve néztek rám, mikor az 50 km-es papíromat meglátták. Innen már a Gárdonyi Géza Általános Iskola 3 km-re volt, s időben voltam, nem értettem miért néztek furcsán. Haladtunk tovább a város és a rajthely irányába, egy szakaszon vasúti sínek mentén is kellett menni, majd azon átkelni.

Meglepődtem mikor egy újabb ellenőrző ponthoz érkeztem, gondolkodtam, ez valami újítás, két éve nem volt a templomnál ellenőrző pont. Sok volt ott a finomság, sütemények, üdítők voltak, sokan időztek is ott emiatt, de nekem sietni kellett. Még 1 km és a 30 km-es táv célja, gyorsan odaértem, órára rátekintés, hurrá még nincs 14 óra. A pontőrök pecsételnek és mondják, ha később jövünk már nem engednek tovább. Gyors tea, zsíros kenyér és rohanás a dunaújvárosi Dunapartra. Sokáig a Dunaparton, hol fentebb, hol lentebb vezetett a túraút, majd kiértem egy aszfaltozott útra, melyen elég sokat kellett gyalogolni. Az aszfaltot annyira nem szereti a térdem, de nem volt nagy baj. A szivattyúház sorompóját mikor megláttam, örültem, jó helyen vagyok, hisz útközben volt némi kétség bennem. Gyors pecsételés a kiakasztott pecséttel és haladtam tovább, a Duna parton vitt megint az út, majd nemsokkal később eltávolodott, ott a Dunaferr  hűtővíz csatornájához értem.  Egy hídon át kellett kelni, utána  a partján rövid távon menni, de szédítő volt, ahogy nagy sebességgel folyt a víz. Lassan megláttam a Pentele-hídat, öröm és boldogság, sokkal jobban teljesítek, mint két éve... gondoltam. 

Mikor a hídon átkeltem, visszacsengett túratársam korábbi szava, miszerint hosszabb az idén az útvonal. Ezért inkább megálltam és elővettem az itinert. Igen, nem a hídra fel kell menni, hanem még a kék jelzésen tovább. Hosszas egyenes szakaszon haladtam, majd egy romos háznál jobbra fordulva Kisapostagra érkeztem. Kiderült a kerülő kb. plusz 8 km, megmondom őszintén nem így terveztem. A lábam még mindig nem rendetlenkedett, és Kisapostag előtt mikor megláttam egy túrázó csoportot, új erőre kaptam agyban is, tudtam, hogy ők a korábbi busszal mehettek, így egy óra késéssel is utolértem őket. Kisapostagon a 10. ellenőrző ponton süteményt, palackos vizet kaptunk, majd a település aszfaltos útján vezetett tovább a túraút. Azt lassan elhagyva már az autópályán közlekedő autók hangja hallatszott, örültem, végre a hídon leszek nemsokára. A hídon átkelés viszont 2,5 km nagyon unalmas szakasz volt, olyan érzés volt mintha soha nem lenne vége, nem haladnék. Mikor a Duna fölé értem, már a nap is kezdett lemenni, az ég rózsaszínben játszott.

Morgolódtam, hogy mostmár elég ez a sok betonos és egyenes út. Mivel már ismét az ismerős útszakaszon voltam, tudtam, hogy ha a hídról lemegyek, akkor - igaz megint aszfaltos úton, kerékpárúton -   már lassan Dunavecsére érkezem. Jó érzés volt látni a távolban a templom tornyát, mely mellett a cél várt.  Mikor Dunavecsére beérkeztem, már elég sötét volt, a Petőfi által lakott házat most nem is láttam. 


Mosolyogtam, mikor megláttam a dunavecsei templomot, itt a cél, tudtam. Azon a téren van egy szökőkút, amiben a Camino jelképe, kagyló szerepel. Kerestem a sötétben, mikor odamentem, hogy lefotózom, épp akkor kapcsolták fel....vagy mozgásérzékelős volt....nem tudom, mindegy is....ezt én jelnek vettem. Igen, szeretném megcsinálni, még így 50 km legyaloglása után is ezt gondoltam, indulnék is. Innen már tényleg csak pár lépés volt a Kisegítő Iskola, a cél. Gyors, de kedves gratuláció, emléklap, kitűző és egy hátsó teremben terülj, terülj asztalkám, azon minden ami egy túra után nagyon jól esik, tea, zsíros és májkrémes kenyér. 

Gyorsan ettünk és már az autóban is voltunk, ami visszavitt a nevezés helyszínére, hisz az autónk Dunaújvárosban volt. Kellemesen elfáradva még várt rám jópár km vezetés. Összességében jó időben egy nagyon jó kis túra volt, köszönet érte a szervezőknek.